Az egyetem

A kampusz

Sok egyetemen jártam már, hivatalosan ez a harmadik egyetem ahova diákként is jártam, de volt szerencsém betekinteni egyetemek életébe tucatnyi országban három kontinensen. Ha rangsort kéne állítanom ebben ezek közül, akkor a makassari egyetem az utolsó helyen szerepelne, no de lássuk, hogy miért!

Egy felsőoktatási intézmény esetében kiemelkedően fontos, hogy jó infrastrukturális adottságai legyenek. Melyek ezek? Tantermek felszereltsége, internet, könyvtár, tanulószoba, kollégium, étkezde, a kampusz utcái, növényzete és sportlétesítmények hirtelen ezek jutnak eszembe. Egyetemen ezek közül talán az internet az egyedüli pont, aminek a felszereltsége megüti az átlagot a többire sajnos elégtelen osztályzatot adnék. Ami pozitívuma az egyetemnek, hogy bár nincs a belvárosban, de az onnan könnyen megközelíthető, mind motorral, mind tömegközlekedés segítségével.

Az utak állapota elég lehangoló, nincsenek járdák, egyedül a motorosoknak van egy kis sávban lebetonozva egy gyorsforgalmi út, ahol biztonságban lehet közlekedni motorral. Az egyetem területén többnyire földút van, ami tele van gödrökkel, így lehetetlen gyalogosan közlekedni, bár ezt igyekeznek kavicsokkal feltölteni, ami némileg javít a helyzeten. Amúgy ez igaz majdnem az egész városra is.

Az egyetemi könyvtár nem tudom, hogy mikor van nyitva, az első héten négyszer próbáltam különböző időközönként bejutni, egyszer sem sikerült. Ötödik alkalommal sikerült bejutnom, de közölték, hogy nincsenek külföldi könyveik, csak pár arab nyelvkönyv. A könyvtárban nem voltak számítógépek, de ez nem meglepő, hiszen az középiskolában ahol voltam Lombokon írógéppel könyveltek.

 a kollégium felé vezető úton/on the way to the dormitory

Úton/On the road

A kollégium az egyik legújabb az egyetemen, két különálló ötemeletes épület. Az indonézek a földszintet is beleszámolják az emeletekbe, ezért az első héten többször problémát okozott, hogy bár én az első emeleten laktam, de az itt második emeletnek számít. ez olyan, mint a koreaiaknál az életkor, ott ugyanis az első évek beleszámítják. Tehát, ami nálunk az első szüinap az ott a második.

 Oldalsó bejárat/Side entry

az eltorlaszolt bejárat/Blocked entrance

Három étkezde van az egyetemen, az egyiket elég sokszor látogattam, még, amikor a kollégiumban laktam. Picivel olcsóbb, mint a kampuszon kívüli étkezdék, de a színvonal ugyanolyan. Az árak naponta változtak egyszer többet egyszer kevesebbet kellett fizetni, de összességében a kilengések kiegyenlítették egymást. A másik étkezde inkább kávézóként funkcionál és a Cordova névre hallgat. Ma éppen a tulaj tüsszentett kétszer a hűtőbe és a macska az asztalról eszi mások tányérából a maradékot, de a jeges kávéjuk finom. A hal, amit egyszer ott ettem, viszont nem nyerte el tetszésemet (lásd kép),

 Hajfej rízzsel/Fishhead with rice

Szabad a dohányzás!/ It is allowded to smoke!

nem is adnék nekik Michelin csillagot. Mindig tele van diákokkal, akik jönnek ismerkedni, megkínálnak cigivel és felteszik a szokásos 5-6 kérdést, amiről majd bővebben jövő héten fogok írni, csakúgy mint az itteni ÁNTSZ-ellenőr gyilkos éttermekről. Érdekesség még, hogy „dohányozni szabad” táblák vannak mindenhol, hát igen a dohánylobbi.

 röplabda pálya/ volleyball court

 uszoda, kosárlabda pálya/swimming pool basketball court

papucs és macska/flip-flop and cat

A növényzet viszonylag szegényes, Makassar nem tud vetélkedni egy holland tulipánkerttel (Kokenhof), olyannyira nem, hogy egy virágboltot sem láttam még féléves itt tartózkodás miatt, igaz 2 órányi autóútra Pare-Pare környékén vannak. Egyedül pár művirág boltot láttam. A helyiek egyszerűen nem szeretik a virágokat, így a kampusz sem bővelkedik virágokkal.

A kampusz legokosabb emmbere (tényeg!)/Smartest guy in the campus (I'm not kidding)

A sportlétesítmények szintén hiányoznak, egy kosárlabdapálya van és egy röplabda pálya. Előbbit parkolónak használják, míg utóbbin heti kétszer vannak edzések.

 kollégium/dormitory

Mindezek után elmondható, hogy Makassar Kelet-Indonézia egyik legnagyobb diákvárosa, ahol több mint 10 egyetem van, bár a pezsgő diákélettel nem találkoztam.

Oktatás

Maga az oktatás elég rendszertelen, ami azt jelenti, hogy általában lemondják az órákat a tanárok, hol egy nappal, hol egy órával az óra elött. Volt olyan, hogy két héten keresztül egy óránk sem volt, mert mindig utolsó pillanatban jött az sms, hogy éppen más városban vizsgázik a tanárunk, vagy csak simán nem jött el. Az egyetem, ahol tanultam egy muszlim magánegyetem és Indonéziában ezek az intézmények többnyire szerényebb oktatási színvonalat képviselnek, mint az állami egyetemek. Legtöbb tanár ugyanis fő állásban állami egyetem tanít és, hogy legyen plusz jövedelme eljár tanítani magán felsőoktatási intézményekbe. Mi az itt tanuló darmasiswások az angol tanszék alá voltunk bejelentve és az irodába napi 24 órán keresztül volt bejárásunk, több tanszéken tanító tanár ugyanis az irodában aludt, ahol külön kamar mandi (fürdőszoba) is volt. Nekünk az óráink általában kora délután folytak, de a helyi diákokkal beszélgetve megtudtam, hogy olykor van óra vasárnap reggel 7-kor is.

"Sajnálom! A virágcserép nem hamutartó vagy kuka"

/"Sorry! The flower pot is not an ashtray or trash bin"

Bár muszlim egyetem és mindenki azt hitte először, hogy nagyon komoly szigorra számíthatunk, meglepően engedékenyek voltak velünk szemben, a lányoknak nem kellett fejkendőt viselniük, a fiúknak pedig elnézték, ha papucsban és rövidnadrágban jártak be órára. A lányoknak viszont el kellett takarniuk a vállukat. Ha a rektorhoz mentünk, akkor elvárták, hogy hosszúnadrágot és cipőt viseljünk.

fogkefe és égő szemét/Tooth-brush and burning rubish

I’ve been into lot of universities, officially this is my third university so far, where I have been enrolled, but I had the opportunity to get an insight to universities in dozens of universities in three continents. If I have to set up a rank among this universities that one on Makassar would be in the last place. But let’s see why!

In a higher educational institute it is by far the most important is to have good infrastructural basis. Which are these? The equipment of the class rooms, the Internet, the library, the study rooms, the dormitory, the canteen, the streets of the campus, the vegetation and the sport establishments. These are the most important things I can recall, when I’m thinking about infrastructure of a higher educational institution. In the university among these, only the Internet would be market as acceptable, as for the others I would mark unsatisfactory. Positive thing about the university that it’s not in the central, but it is easier to be reached by motor or by public transportation.

gyalogos
The condition of the roads are quite depressing, no concrete no pavements for the pedestrians, only there is a small „highway” from the entrance where it is safe to travel by motorbike. In the campus there are mainly unpaved roads, which are full with potholes, which make it almost impossible to walk for pedestrians, sometimes they put gravels, which help a bit. To be honest walking in Indonesian cities are almost impossible due to the lack of pavements.

The library is open sometimes, but nobody knows when, in the first week I tried four times at different intervals to visit, but it was closed all the time. I managed to go inside only at the fifth time, but they told me that they don’t have any foreign books apart from some Arabic grammar books. There are no computers in the library, which is not surprising, when I was in a high school in Lombok, they did the administration with a typewriter.

The dormitory is one of the newest buildings in the campus, it is two separate five-story buildings next to each other. The locals count the ground floor as floor number one, so it is technically only 4 stories high. In the first weeks it made some difficulties when we had class on the second floor, to realize that it was on the first floor, well according to us.

There are three canteen in the campus, I visited one quite often when I was living in the dormitory. It is a bit cheaper than the warungs outside the campus, but the quality is aroiund the same. The prices are not fix, it changes all the time, sometimes it is cheaper, sometimes it is a bit more expansive, but on the average it was the same. The second one is more than a coffe shop, it is called Cordova. Today the owner was sneezing twice into the fridge and the cat is eating from other people’s leftowers from their dish, but their ice coffee is good. I eat there once fish with rice. Well it didn’t satisfy my well enoght to award the place with a Michlein star. This place is always full with smoking students, who are always practicing their English offering cigarette and asking the same 5 questions. I will write about these questions later just as about the ÁNTSZ supervIsor killer local restaurants. It is also interesting, that on every table there is a sign whixh says „BOLEH MEROKOK”, which means it is allowed to smoke, nicely played tobacco lobby.

The vegetation is quite miserable; Makassar and the campus can’t compete with a Dutch tulip garden (like Kokenhof). There is even no florist, the only ones that I’ve seen are selling plastic flowers. But 2 hours from Makassar in Pare-Pare, there’s a lot. The locals simply don’t like flowers, so the capus is lack of flowers as well.

As for the sport facilities, there are is a basketball court and a volley ball court. The first one is used as a parking space, the last one is used twie a week for trainings.

After all these I can tell that Makassar is the biggest studet city in East-Indonesia with more than 10 universities, but I’m still looking for the sparkling student life.

The education itself is quite chaotic, which means that usually our teachers cancelled our classes, sometimes one day before the class, sometimes one hour before the class. It happened, not once, that we didn’t had any class, because we got a message one hour before class, that our teacher is having an exam or he/she just simply didn’t come to our class. The university where I study is a Muslim private university and in Indonesia usually such private institutions are among the modest ones compare to state owned universities. Usually the educators are having a full time job in a state owned institution and here they are having a part-time job in a private university to earn some extra money. The Darmasiswa students are studying under the English department. The department’s office was open 24/7 mainly because some of the teachers and workers were sleeping in the office, where they even had their own bathroom. Our classes were mainly held during afternoon, but as I was speaking with other local students it is possible to have a lesson even during 7 AM on Sunday.

It is a Muslim university and everybody thought that they will be very strict on dressing, but they were quite liberal with us. The girls didn’t have to wear kerchief, and boys could wear flip-flops and shorts, but the girls had to cover their shoulder and when we met the rector, they wanted us to wear trousers and shoes.

Makassar kulturális élete

Ez a részletes bejegyzés Makassar kulturális és éjszakai életét mutatja be.

This is a detailed post about the cultural and night life of Makassar:

Lakókörnyezet

Lakókörnyezet

Majdnem egy hónapnyi keresgélés után sikerült rálelni erre a kis házra, ahol lakunk. Átlagos kis ház, semmi extra, elég gyéren felszerelve egy nagyobb és egy kisebb szoba található benne. A keresgélésről a következőt kell tudni: alapvetően Makassarban nincs ingatlanközvetítő iroda, amelyik ingatlanok kiadásával foglalkozik, így két módja van annak, hogy szállást szerezzen az ember. Az egyik, hogy körbekérdezel mindenkit az egyetemen, a sarki közértben és a warungokban, hogy tudnak-e szállást. Általában mindenki tud szállást elméletileg, de a gyakorlatban eléggé lesújtó a helyzet. A másik, hogy elmész arra a környékre, ahol a szállást keresed és minden járókelőt megkérdezel, utólag megtudtam, hogy jobb, ha a biztonsági őrt kérdezed, ő általában ismeri a területet.

 alaprajz

nappali







házunk

Bumi Pertama Hijau

nagy ház

utca

kis ház

Kiadó szobákról hirdetések általában csak lányoknak vannak, összesen kettő ilyennel találkoztam egy hónap alatt. Internetes fórumokon, újságokban 1-2 kiadó házról vannak hirdetések, ezek persze általában méreg drágák.

Problémák a szállással kapcsolatban:

1, Ha nem vagytok házasok, akkor fiúk és lányok nem költözhetnek össze.

2, Hiába áll üresen egy ház hónapok vagy évek óta, nem lehet tudni, hogy kiadó vagy eladó-e.

3, Ha sikerül kiadó lakást találni, akkor sok esetben nincs telefonszám, ha van nem veszik fel.

3, Ha eladó, akkor nem kiadó.

4, Kiadó ház általában nincsen, vagy ha van, akkor csak 1 vagy 2 évre kiadó

5, Nem lehet havonta fizetni, előre kell az egy évet kifizetni

Sok kalandunk volt albérlet keresés közben, az egyik legérdekesebb probéma egy indonéz üzletasszonnyal volt, akinek volt két háza egymás mellett, egy kisebb és egy nagyobb. A nagyban félig be volt rendezve egy iroda. Négyen költöztünk volna a két házba. Sikerült elég jól lealkudni a két házat, egy évre béreltük volna ki és abban is dűlőre jutottunk, hogy az egy éves lakbér csak 80%-át fizetjük most, a maradékot pedig havonta fogjuk. 2 nap gondolkodási idő után visszahívott minket és közölte, hogy rájött a férjével, hogy ha mind a két házat kiadják, akkor nem lesz hol lakniuk. Hoppá!

Végül egyik barátunk segítségével találtuk meg házunkat egy csendes környéken a sulitól kb 10 percnyire gyalog. A lakbér havi 1,5millió rúpia ( kb. 35ezer Ft/110 font/170 USD), fél évre béreltük ki, és ha még egy fél évre ki akarjuk bérelni, akkor havi 1,33 millióért megtehetjük. Londonban a szobámért havi 400 font/135 ezer Ft/5 millió rúpia/640 USD fizettem. Zsuzsival költöztem össze egy másik magyar darmasiswás lánnyal aki, ha kérdezik, akkor az unokatesóm.

A lakókörnyezet

Leszámítva a sok szúnyogot nagyon élhető környéken lakom. Viszonylag csöndes, a szomszéd jófej mindig érdeklődik, hogy rendben van-e minden, a másik szomszéd meg egy üres ház, ami állítólag szellemekkel van teli. A ház egy kompleksiben van, ami egy elzárt lakó övezetként fogható fel. Két bejárata van, ahol autóval is be lehet hajtani, de többnyire motorral közlekednek az emberek, átmenő autóforgalom minimális. A komplexum elég nagy és szinte mindenki ismeri a városban, én egy középosztálybeli lakóparknak írnám el, van szegényes és gazdag ház is, de a többség olyan átlagos állapotú, mint a miénk. Van kis közért kb 50 méterre ahonnan lakunk, kajáldák 200 méterre csak úgy mint normális bolt, internetkávézó, gyógyszertár, mosoda stb. Minden 10 percen belül van gyalog, aki azért jó, mert sajnos nincs motorom. A közlekedésről külön bejegyzést fogok szentelni. Negatívumként a sok macskát és a néha nevemet üvöltöző gyerekeket tudnám felsorolni. Este az álmunkat egy Béla nevű patkány őrzi.

After almost a monthly search we found the house where we are living. It is a moderate little house, poorly equiped with two rooms, a smaller and a bigger. As for the searching rent house in Makassar you have to know the following facts. There is no real estate agency in the city specialized in renting houses, so there is only two ways to get an accomodation. Firstly you can ask everyone in the university, in the local shops, in the warungs if they knew accomodation. Eveybody is very helpful and they say they know a cheap and nice house for rent, but in practice usually it means nothing at all. The second way to get accomodation is to walk around in the area where you would like to live and ask all the pedestranians about rent houses, after we have found the house I learnt that security guy is the best source of information. There are rarely any advertisement in papers or on the internet. I only found two rooms for rent, but for girls, the houses were very expansive.

Problems with searching a house:

1, If you are a couple, but you are not married, you can’t move in togeather.

2, If a house is emply for months or for years usually you don’t know if it is for rent or for sale.

3, If you find a house for rent, there is no telephone number, if there is telephone number, they don’t answer it.

4, There are no house for rent, but if there is any usually it can only be rented for 1 or 2 years.

5, There is no way you can pay monthly, you have to pay the rental in advance for min. 1 year.

We had a lot of adventure while looking for a house to rent. The most interesting problem was with an Indonesian business woman, who had two houses next to each other. In the big house there was a small office, which occupied half of the house.  Four of us wanted to move in. We managed to negotiate a good bargain, we proposed that we can only pay 80 percent of the yearly rent and for the rent we would pay monthly. She wanted to have two days of consideration, but when she called us back, she told us, that she had realised that if we move in, she will have nowhere to go. Oops!

At the end we found our house, thanks to our friend, in a quite nebourhood, 10 minutes from the university. The rent was monthly 1,5 million rupiahs ( 110GBP/170USD) , we rented for a half year, with a possibility of extention for another half year for 1,33 million/months. Well when I was in London I payed 400GBP for a months for a tiny room. I moved in with a Hungarian girl, who is studing in the same program as I am.

The neighborhood

Apart for the lot of mosquitos, I live in a quite nice area. It is relatively quite, the nebour is a nice man, he always asking if everything is alright, the house on our left is emply and it is said to be occupied by ghosts. The house is in a so-called kompleksi, which is a closed area. It has two gateways, where you can enter with a car, but most of the people are travelling with motorbike, the transit traffic is not significant. The complex is relatively big and it is well-known in the city. I would say it is an area for the middle-class people. Most of the houses are simple, but there are some huge ones with fortain and 2 floors, and there are also ones in really bed condition. In walking distance you can find everything. There is a small shop in 50m, there are warungs in 200 m just as supermarket, internet coffee, pharmacy, loundry etc.

If I want to speak about the negativities, I can mantion the army of cats, the kids who are souting my name sometimes for hours. During night our dream is guarded by Béla the rat.

13. nap: Irány Pantai Lakey

13. nap

Reggel nyolckor keltem, amikor is kiderült, hogy még sincs motorom. Ezen nem nagyon lepődtem meg. A srác, akitől béreltem volna azt mondta, hogy az apja kora reggel elvitte a motort, ezért kimentem Bima főutcájára, ahol a motorostaxisoktól alkudtam motorra, végül teli tankkal 50ezerért tudtam szerezni egyet egy napra. 10 perc kellett, amig leesett nekik, hogy nem akarom, hogy ők is velem jöjjenek, csak a motor kell. Persze biztosítás sosincs ezeken a motorokon, ha balesetet szenvednék, nekem kell fizetni a teljes javítási költséget. 9 körül sikerült elindulnom, minden bimai lakos kedvenc helyére a Lakey Beachre. Újra motorozni nagyon jó volt! Dampun keresztül mentem, ami a hosszabbik útvonal volt, de itt sokkal jobb volt az út. Dompuban megálltam ebédelni egy kiválló nasi gorenget és közben lestem a tévét. Éppen arról számoltak be, hogy egy „művészi” foglalkozást végző hatalmas mellű nő nem tudott felvenni egy mentőmellényt a mellei miatt.

Napozik

gyökér és motor

Szörfös nindzsák

jól nyomja

fehér embert néz a fehér tehén

Így születik a kiskecske

 becsúszó szerelés

Lankey Beach tényleg gyönyörű volt, olyan mint a képeslapokon, de tényleg és teljesen kihalt is volt egyben. Volt fehérhomokos, de volt kavicsos part is. Hatalmas hullámok miatt tényleg a Földkerekség egyik legjobb és legszebb szörfparadicsoma. Az első parton, amit láttam azok helyi srácok voltak, akik nagyon profin szörföztek, csak leültem meginni egy kávét és gyönyörködtem a látványban. Az első part volt az egyetlen, ahol sok kecskével és helyivel találkoztam, de utána csak egy hatalmas napozó gyík és egy csapat sovány fehér tehén látványa fogadott. Eddigi legszebb tangerpart, amit láttam életemben. Igazuk volt a helyieknek.

Visszafele úton megállítottak a rendőrök, akik Balihoz képest sokkal barátságosabbak voltak. Kedves mosoly és kedves szavak között odaadtam a bankkártyámat, hogy ez a jogosítványom, amit nagyon szépnek találtak és jó utat kívánva elköszöntek, így megúsztam a büntetést.

szép

nő a rízs

 kavicsos

 tengerparti teázó

A városba a tervezetnél némileg gyorsabban értem vissza, még bekukkantottam egy helyi futballmecsre, ahol mezitláb kergették a labdát a helyiek. Mivel még világos volt, ezért körbekérdeztem a helyieket, hogy hova érdemes még elmenni, de hárman négyféle dolgot mondtak, így inkább maradtam a városban. A központtól kicsit távolabbra van egy tengerparti sétány az autóplya mellett, ahová kiparkolnak pokrócokat és le lehet ülni kávézni, teázni. Ide hívott meg Yuda, illetve én hívtam meg őt, majd később csatlakoztak a haverjai. Efféle rögtönzött búcsúbuli volt.

Kora reggel motorostaxival (ojek) mentem a reptérre, ami a világ egyik legkisebb reptere. Összesen egy kifutó volt, ahol egy propelleres kisgép fogadott, amivel maximum 50 ember utazott. A váróteremben nem tudtam egy kévét sem meginni, nem volt sem étkezde, sem kávézó. A reptéren nem volt szükség, hogy azonosítsam magamat vagy hogy bemutatkozzak. Az azonosítás a bőrszínem alapján történt, se a repjegyemet, sem az útlevelemet nem kellett bemutatnom. 

reptér

repülő

A repülőűt egy kicsit zötykölődő, de kellemes volt és még ingyen kávét is adtak. Makassarban zuhogott az eső.

Útvonal:

Bima=> Dompu => Hu'u => Pantai Lankey => Dompu => Bima

kb. 200 km

At 8AM, when I woke up, I had to realise, that I don’t have a motor. I wasn’t really supriced. The guy, from whom I was about to rent a bike told me, that his dad took the motor early in the morning. So I went to the main street of Bima, where I rented a motor, from motor taxi drivers (called ojek), after negotiating I had it for 50k included a full tank of gas. The biggest problem that I had to tell, that I didn’t want them to come with me, I only wanted their bike. In Indonesia if you are renting a bike, you are always responsible for it, they never insure it, if there is an accident you have to pay for the expanses of the repair. At around 9 in the morning I started to my trip to everybody’s favourite beash to Lankey Beach. It was really awesome to ride a motor again! I crossed on my way to Dampu, which make the trip longer, but the road thru the city was in far better shape. In Dompu I started for lunch to eat a very good nasi goreng, while I was watching the local tv. It was a report about an „artist”, who had so enormous tits that she wasn’t able to put on the life vest.

Pantai Lokey was really astonishingly beautiful, just like a beach from the postcards, and it was fully deserted as well. There were sandy beaches, and also shingle beaches. The huge waves makes it one of the best surf paradise in the world. In the first beach I saw local kids surfing along with a lot of goats. I was just sitting having a coffee and staring the view. After Lakey beach there were a lot of other beaches around, but this was the only one where I’ve seen humans, in the next beaches I only saw white skinny cows and a giant tanning lizard. These beaches were the most beautiful I’ve ever seen so far.

On the way back the police stopped me. They were much friendlier than their colleagues in Bali. They asked for my driving licence and I handled my bank card, they said it is very beautiful and they gave it back and we waved good-bye to eachother.

I have arrived to the city, much earlier, I stopped to see a local football match, where they were chasing the ball with bare foot. It was still bright and I wanted to visit some other village, but when I asked locals three of them told me four different things so I’ve decided to stay in the city. Outside from the central of the city there is a seaside walkway they put out blankets and bring out covers where locals usually go after the Sun goes down to drink a cup of tea or coffee. Yuda showed me this place and I bought some food for him, he was in short of money. After a few minutes his friends, the ones with the guitar joined us. It was an improvised farewell party.

In the morning I went to the airport by ojek, which was the smallest I’ve ever seen. It only had one runway, where an old school airplane was waiting for us, with the maximum capacity iof 50 people. In the „terminal” there was no coffee shop or warung so I couldn’t drink a coffee. In the airport there was no need for me to identify myself or to handle them my ticket, all I have to show is my pure white skin. The trip was a bit shaky, but pleasnt, I even got a coffee for free.