13. nap: Irány Pantai Lakey

13. nap

Reggel nyolckor keltem, amikor is kiderült, hogy még sincs motorom. Ezen nem nagyon lepődtem meg. A srác, akitől béreltem volna azt mondta, hogy az apja kora reggel elvitte a motort, ezért kimentem Bima főutcájára, ahol a motorostaxisoktól alkudtam motorra, végül teli tankkal 50ezerért tudtam szerezni egyet egy napra. 10 perc kellett, amig leesett nekik, hogy nem akarom, hogy ők is velem jöjjenek, csak a motor kell. Persze biztosítás sosincs ezeken a motorokon, ha balesetet szenvednék, nekem kell fizetni a teljes javítási költséget. 9 körül sikerült elindulnom, minden bimai lakos kedvenc helyére a Lakey Beachre. Újra motorozni nagyon jó volt! Dampun keresztül mentem, ami a hosszabbik útvonal volt, de itt sokkal jobb volt az út. Dompuban megálltam ebédelni egy kiválló nasi gorenget és közben lestem a tévét. Éppen arról számoltak be, hogy egy „művészi” foglalkozást végző hatalmas mellű nő nem tudott felvenni egy mentőmellényt a mellei miatt.

Napozik

gyökér és motor

Szörfös nindzsák

jól nyomja

fehér embert néz a fehér tehén

Így születik a kiskecske

 becsúszó szerelés

Lankey Beach tényleg gyönyörű volt, olyan mint a képeslapokon, de tényleg és teljesen kihalt is volt egyben. Volt fehérhomokos, de volt kavicsos part is. Hatalmas hullámok miatt tényleg a Földkerekség egyik legjobb és legszebb szörfparadicsoma. Az első parton, amit láttam azok helyi srácok voltak, akik nagyon profin szörföztek, csak leültem meginni egy kávét és gyönyörködtem a látványban. Az első part volt az egyetlen, ahol sok kecskével és helyivel találkoztam, de utána csak egy hatalmas napozó gyík és egy csapat sovány fehér tehén látványa fogadott. Eddigi legszebb tangerpart, amit láttam életemben. Igazuk volt a helyieknek.

Visszafele úton megállítottak a rendőrök, akik Balihoz képest sokkal barátságosabbak voltak. Kedves mosoly és kedves szavak között odaadtam a bankkártyámat, hogy ez a jogosítványom, amit nagyon szépnek találtak és jó utat kívánva elköszöntek, így megúsztam a büntetést.

szép

nő a rízs

 kavicsos

 tengerparti teázó

A városba a tervezetnél némileg gyorsabban értem vissza, még bekukkantottam egy helyi futballmecsre, ahol mezitláb kergették a labdát a helyiek. Mivel még világos volt, ezért körbekérdeztem a helyieket, hogy hova érdemes még elmenni, de hárman négyféle dolgot mondtak, így inkább maradtam a városban. A központtól kicsit távolabbra van egy tengerparti sétány az autóplya mellett, ahová kiparkolnak pokrócokat és le lehet ülni kávézni, teázni. Ide hívott meg Yuda, illetve én hívtam meg őt, majd később csatlakoztak a haverjai. Efféle rögtönzött búcsúbuli volt.

Kora reggel motorostaxival (ojek) mentem a reptérre, ami a világ egyik legkisebb reptere. Összesen egy kifutó volt, ahol egy propelleres kisgép fogadott, amivel maximum 50 ember utazott. A váróteremben nem tudtam egy kévét sem meginni, nem volt sem étkezde, sem kávézó. A reptéren nem volt szükség, hogy azonosítsam magamat vagy hogy bemutatkozzak. Az azonosítás a bőrszínem alapján történt, se a repjegyemet, sem az útlevelemet nem kellett bemutatnom. 

reptér

repülő

A repülőűt egy kicsit zötykölődő, de kellemes volt és még ingyen kávét is adtak. Makassarban zuhogott az eső.

Útvonal:

Bima=> Dompu => Hu'u => Pantai Lankey => Dompu => Bima

kb. 200 km

At 8AM, when I woke up, I had to realise, that I don’t have a motor. I wasn’t really supriced. The guy, from whom I was about to rent a bike told me, that his dad took the motor early in the morning. So I went to the main street of Bima, where I rented a motor, from motor taxi drivers (called ojek), after negotiating I had it for 50k included a full tank of gas. The biggest problem that I had to tell, that I didn’t want them to come with me, I only wanted their bike. In Indonesia if you are renting a bike, you are always responsible for it, they never insure it, if there is an accident you have to pay for the expanses of the repair. At around 9 in the morning I started to my trip to everybody’s favourite beash to Lankey Beach. It was really awesome to ride a motor again! I crossed on my way to Dampu, which make the trip longer, but the road thru the city was in far better shape. In Dompu I started for lunch to eat a very good nasi goreng, while I was watching the local tv. It was a report about an „artist”, who had so enormous tits that she wasn’t able to put on the life vest.

Pantai Lokey was really astonishingly beautiful, just like a beach from the postcards, and it was fully deserted as well. There were sandy beaches, and also shingle beaches. The huge waves makes it one of the best surf paradise in the world. In the first beach I saw local kids surfing along with a lot of goats. I was just sitting having a coffee and staring the view. After Lakey beach there were a lot of other beaches around, but this was the only one where I’ve seen humans, in the next beaches I only saw white skinny cows and a giant tanning lizard. These beaches were the most beautiful I’ve ever seen so far.

On the way back the police stopped me. They were much friendlier than their colleagues in Bali. They asked for my driving licence and I handled my bank card, they said it is very beautiful and they gave it back and we waved good-bye to eachother.

I have arrived to the city, much earlier, I stopped to see a local football match, where they were chasing the ball with bare foot. It was still bright and I wanted to visit some other village, but when I asked locals three of them told me four different things so I’ve decided to stay in the city. Outside from the central of the city there is a seaside walkway they put out blankets and bring out covers where locals usually go after the Sun goes down to drink a cup of tea or coffee. Yuda showed me this place and I bought some food for him, he was in short of money. After a few minutes his friends, the ones with the guitar joined us. It was an improvised farewell party.

In the morning I went to the airport by ojek, which was the smallest I’ve ever seen. It only had one runway, where an old school airplane was waiting for us, with the maximum capacity iof 50 people. In the „terminal” there was no coffee shop or warung so I couldn’t drink a coffee. In the airport there was no need for me to identify myself or to handle them my ticket, all I have to show is my pure white skin. The trip was a bit shaky, but pleasnt, I even got a coffee for free.