Negyedik nap: Érkezés a Rinjani lábához

Reggel szokásos indonéz módon nem tudtam, hogy mi fog történni, egy dolgot tudtam, hogy rohannom kell a budira. Azt hittem, hogy utolér Kuta-átka, de csak egyszeri rohanás volt szerencsére. Előző nap este még azt mondta Hudini, hogy el tud vinni következő szálláshelyemre Sembalumba, de aztán azt mondta, hogy Balira kell menni, aztán elvitt egy haverjához, aki német kocsikat szerelt. Mióta itt vagyok nem láttam összesen annyi német kocsit, mint ott. 6 Mercedes, Audi és BMW várt a javításra. Végül Hudini felcsapott soförnek és összeszedett valahonnan 5-6 embert, főleg idős néniket és elindultunk észak-kelet felé egy Opellel. Az út elég kacskaringós volt és végül Bayannál dobott ki. Elköszöntünk egymástól és következő feladatom, hogy eljussak Bayanból Sembalum Lewangba ami kb 50 km-es út a hegyeken át. Elhagyva Bayen nem sok elmenő forgalommal találkoztam, csak pár diákkal, akik hellomisztereztek.

 

Útközben

szobám

közeli hegyek

indonéz "gombfoci"

Az egyik srác elvitt volna szálláshelyemre, de elhatároztam, hogy csak a legvégső esetben fogok fizetni utazásért, ezért tovább gyalogoltam. Egy joghurt szállító autó elvitt kb. 10 percnyire, majd kidobott egy elágazásnál. Életem eddigi egyetlen joghurt szállító autója volt, mióta itt lakom Indonéziában. Itt nem nagyon isznak tejet az emberek. Nemsokára egy 15 éves srác felvett és elvitt egy darabon a házáig. A probléma az volt, hogy nem igazán a jó útvonalon vitt és boldogan mutogatott barátainak és a családjának, de igazából távolabb kerültem úti célomtól és fogalmam sem volt hol vagyok, tömegközlekedés meg persze ilyen elhagyatott vidéken nincs. Szerencsémre 5 perc stoppolás után felvettek dzsipes fiatalok és még eperrel is megkínáltak. Kb. 30 perc után megérkeztem szállásadóm falujába és igazából fogalmam sem volt hol fogok aludni. Kiderült, hogy a hölgy, akinek írtam CS-en nem is a helyszínen lakik, hanem Mataramban és a szállásom egy nagy komplexumban lesz egy nagyobbacska faházban a hetes számú szobában, a falutól kb 5 percnyire. Ekkora luxusra igazán nem számítottam, volt saját pokrócom (kettő!), fürdőszoba, angol wc-vel és zuhanyzóval és érkezésemkor sült banánnal kínáltak. Lévén, hogy esős évszakban életveszélyes megmászni a hegyet, üres volt az egész hely, mégis 5-7 kis indonéz sürgött-forgott a környéken. Tudni kell Indonéziáról, hogy átlagban 2-3x annyi ember dolgozik egy helyen, mint Európában mivel piszkosul olcsó a munkaerő az átlagfizetés kb 1-1,5millió rúpia, ami kb. 45ezer Ft), de falvakban ennél jóval alacsonyabb fizetések vannak. Este vacsorát is kaptam és elnézést kértek, hogy nincs csirke, gyakorlatilag kinyalták a seggemet.

Útvonal: Sengig => Mataram => Bayan => Sembalun Lewang

146km

Lihat Peta Lebih Besar

In the morning it started like a typical Indonesian morning. I didn’t know what’s going to happened, the only thing that I knew is that I had to hurry to the toilet. First I thought it it he curse of Kuta, but I had turn to the toilet only for once. Last night Hudini told me that he can drop me to Sembalun, but after that he told me, that he must go to Bali. So he took to meet his friend, who is a mechanic, fixing German cars. Since I’m here in Indonesia I haven’t seen so many German cars. There was 6 Mercedes and BMW and also an Audi waiting to be repaired. After waiting for an hour Hudinini became a chauffeur, he took 5 or 6 people and we were heading to North-East with an Opel. The road was quite curly at the end he dropped me at Bayan. We waived good bye and my next mission was to get from Bayan to Sembalum Lawang, which is around 50 km long trip, but trou hills and montains. After leaving Bayen I didn’t saw too many cars passing by, just a few hellomister-ing student. One guy has offered to drop me to my destination, but I didn’t wanted to pay for it only as a last resort so I decided to move on. After waiting for another 5 minutes a yoghurt supplier truck took me and after 10 minutes they dropped me at an embranchment. A few menutes later a young student took me with his motor to his house. In his house he proudly intorduced his new white friend to his family and also to some friends. The only problem that I was facing is that he took me to the worong place. My destination was on the other derection I didn’t know where I was and also there was no public transportation around the place. But I was lucky again and I asked 2 young guys in a jeep and they were going to the same village and they also gave me strawberry. After a winding ride they dropped me in Sembalun. To be honest I had no idea where will I stay. It turned out that my host doesn’t even lives in the spot, she lives in Mataram and I will stay in a big komplex in house No. 7. I didn’t even expected this big luxory, I had my own room with clean sheets, two blankets, own bathroom with shower and English toilet. When I’ve arrived they offered me tea and fried bananas. It was rainy season, which means the weather is bad and there was no people in the place I was the only guest, a VIP guest. There was 6-7 local Indonesian mainly teenagers who took care of the komplex. In Indonesia it is common that 2 or more people is working in the same position, beacuse labour is very cheap, in villages the average sellery can be 100 USD or a bit more. At night when they served my dinner they apologized for not having chicken, they treated me like a long seen brother.