Ötödik nap: a túra

Reggel korán keltem, mert meglátogattam a helyi középiskolát, ahol elég kevés diák volt az eső miatt. A diákok elmondása alapján sokszor nem járnak suliba, ha esik. Namost esős évszakban mindennap esik, hol napi 1-2 órát, de leginkább 6-8 órát és minél magasabban megyünk annál többet. A suli egy kicsivel alacsonyabban feküdt, mint a szállásom, a suli kb. 900 m magasan lehetett. A suliban mindenki lézengett, de bátrabbak odajöttek kérdezősködni, végül egy angol órán is részt vettem, minden indonéz tudásomat összeszedve egy kiselőadást tartottam Magyarországról és a kis utazásomról. Máris többet tettem az országért, mint Medgyessy Péter, utazó nagykövetünk. Az iskola elég szegényesen volt felszerelve, pedig a VIP tanári wc-be is beleshettem, ahol nem volt szappan sem, pedig otthon ez a különbség a tanári és a diák wc között. Papír soha sincs az indonéz budikban, arra való az ember bal keze.

 

tanári szoba, ahol lehet dohányozni

 diákok a folyosón

Az idő elég aggasztó volt, végig esett, ami a ma esti hegymászást némileg akadályozza, de végül arra jutottunk a többiekkel, hogy nem a csúcsig megyek fel, hanem csak a krátertóig, ami kb. 2600 m magasan van, maga a hegy 3700 m magas, tehát az utolsó 1000 m-t nem fogom megmászni. A hegymászást úgy terveztünk, hogy este 7 körül elindulunk és odaérünk hajnali 3 körül, alszunk pár órát, megreggelizünk és megnézzük a napfelkeltét, sokat fotózunk majd a csodás emlékekkel távozunk.

Miután lefotóztak és elmondták, hogy felkerülök az iskola tablójára, visszamentünk a szállásra, lefeküdtem aludni és lélekben felkészültem a 7 órás hegymászásra. Kilencedikét írtunk aznap és 10-étől lezárják a hegyet, mert életveszélyesnek minősítették, ezért vagy ma mászom meg a vulkánt vagy legközelebb nyáron.

 a kihívás

A tervezett időpontban elindultunk megmászni a hegyet. Hatalmas köd volt, a lámpám fénye segítségével láttam a következő lépésemet, de ami utána következett azt már nem. A látótávolság 1-2 méter volt, nem több és szemerkélt az eső is. Valahogy az itteni esővel nincs bajom, 25-30 fokban annyira nem probléma az eső, nem fázik az ember utána és általában gyorsan megszárad. Mondom ezt annak ellenére, hogy a hegyen csak 15 fok volt. Indonéz eső jobb, mint a londoni.

2,5 órás gyaloglás után 16 éves túravezetőm lekapcsolta a fejlámpáját és félrehúzódtunk. Azt mondta, hogy vaddisznók vannak előttünk és kb. 20 méterrel jobbra letértünk az útról és csöndben kuksoltunk. 2 perccel később már emberekről beszélt, akik a szomszédos faluból vadásznak védtelen túristákra. Nem tudom melyik a jobb: Zrínyi vagy Robin Hood. Mindenesetre még vagy 50 méterrel lehúzódtunk az útról és hallgattunk, hogy közelednek a „gonosz emberek”. Még kb. 20 percet vártunk, közben megvacsoráztunk az immár zuhogó esőben, az egyik legjobb autentikus nasi goreng volt, amit valaha ettem. A lámpa nélkül közlekedő orkok kb. 20 méterre lehettek tőlünk és folyamatosan közeledtek, amikor úgy döntött vezetőm, hogy forduljunk vissza. Eléggé be volt szarva, folyamatosan azt mondogatta, hogy nagy veszélyben vagyunk. Támogattam a javaslatát, a nálam lévő 100 dolláros fényképezőgép és 3,5 dollárnyi készpénz miatt igazán nem volna jó kockáztatni. Visszafele lejtőn lefelé rohamléptekben 1 óra alatt értünk vissza a kiindulópontunkhoz. A visszafele út élményét gazdagította, hogy tényleg találkoztunk egy vaddisznóval, de jobban félt tőlünk, mint mi tőle. Így végül úgy alakult, hogy nem mászam meg indonézia második legnagyobb hegyét.

 ez lett volna a hajnali kilátás

Útvonal: Sembalum => iksola => szállás => I. számú bázis => szállás
kb 25 km

I woke up early this morning as well, because I was planning to visit the local high school, where I’ve found very few students. They told me, when it rains lot most of their friends doesn’t show up. In the rainy season it rains a lot, otherwise it would have a different name, sometimes daily 1-2 hours, but usually 6-8 or more, if you go higher the more rain it falls. The school was a bit lower than my room it was at around 900 meters. In the school only brave students came next to me to ask questions, it turned out that I was able to teach in an English class, where using all of my Indonesian knowledge I did a presentation about Hungary and about my little trip. Even now I did more for my country than Medgyessy Péter our roving ex-ambassador. The school itself was quite poorly equipped, although I had the opportunity to check the teacher’s toilet, but there was no toilet. At home the only difference between the teacher’s and the student’s toilet is the existance of the soap (and the paper). The weather was quite bad, it was raining all the time, which made it harder to climb the mountain. Yesterday we have decided with the others, that I’m not going to climb the mountain till the summit, just till the crater lake. The difference is 1000 m, the lake is at 2600 m, while Indonesia’s second largest vulcano is 3600 m tall. We were planning to start our jurney at 7, we arrive to the lake at 3AM and we take a small rest, make a campfire, and watch the sunrise.

Back to the school: so after they took some photo from me so that they can took it on the wall after I’m gone, we went back to our accomodation, where I took some rest and prepared phisicly and mentally for the climbing. That day it was the 9th of January, and officially they will close the vulcano form the 10th, because of life-threate, so we had only one chance to climb it.

We started the climbing as we had planned. The fog was enormous, my flashlight’s light was liturally only strong enought to see my next step, but I didn’t see my step after. The lenght of vision was 1—2 m and it was raining as well. But as for the rain, I had no problem with it, if it is 25-30 degrees you don’t really feel cold at all and it is easy to dry yourself althought it was only 15 degrees. I love Indonesian rain better than the one in London. After walking for 2 and a half hour my 16 year old tour guide whiched off his head lamp and we stepped aside from the road around 20 m to the right. He told me that there are wild-boars 20 m ahead of us, but 2 mins later he was speaking about humans, who came from the nebouring villages and hunting for tourists. I don’t know which one is better Zrínyi (Hungarian noble man killed by a wild-boar in the 17 century) or Robin Hood (althought I’m not rich, but according to them I’m white so I must be rich). We stepped aside even more, moved down another 50 m and waited for 20 minutes, while having our dinner, of course nasi goreng. Tne rain become stronger and stronger and we were listening to the movement of the orks, they were around 20 m from us and they were slowly aproaching. My trour guide decided to turn back, which was a wise decision, I wouldn’t be happy if I got into trouble because of 3,5 USD in cash and a 100 USD worth of camera. On the way back we climbed downward, we were in a hurry so it took only an hour. Our trip back to our camp was enriched by a meeting with a wild-boar, who was much more scared than we were, when we were facing eachother. So at the end I didn’t climb the Rinjani Volcano.